Memoir '44

Forgatókönyvek - St. Mere-Eglise - turbó verzió

St. Mere-Eglise - turbó verzió

A D napot megelőző éjjelen nagyarányú légidesszant hadműveletet hajtottak végre a szövetségesek, az ameriakai 82. légideszant hadosztálynak St. Mére-Eglise térségében a Meredet folyó két partján kellet földet érnie, hogy elfoglalja a várost, biztosítsa a folyó két partját, majd nyugatra törjön tovább. A nehézségek ellenére (a jelzők nem pontosan landoltak) a legtöbb helyen sikerült a tervezett helyeken a földetérés.

30 katonát a szél a város középpontjába sodort, akiket lemészároltak a németek, John Steele közlegénynek hihetetlenül nagy szerencséje volt, miután a templom tornyán fennakadt az ejtőernyője, halottnak tetette magát és ugyan később fogságba esett, túlélte a kalandot.
A hadosztály a landolást követően nagy veszteségeket szenvedett, az első órákban a légideszant kétharmada vált harcképtelenné, de a várost sikerült elfoglalni és 36 órán tartani az ismétlődő német ellentámadásokkal szemben, amíg meg nem érkezett az inváziós haderő.

Eligazítás:

Németek 3 kártya, amint a szövetségesek belépnek a város területére, a német játékos rögtön kap még egy kártyát. Az ajtőernyősök landolása után a németek lépnek először.
Az amerikaiak 5 kártya.

Győzelmi feltételek:

8 medál

Különleges szabályok:

Helyezz fel az Airborne Drop szabályai szerint 10 gyalogos egységet és 1 mesterlövészt. A repülőgépek a következők szerint szállítják az egységeket:
1. berepülési pont: 3 egység + a mesterlövész
2. berepülési pont: 4 egység
3. berepülési pont: 3 egység
St.Mére-Eglise minden épületének birtoklása 1 kitüntetést ér. Ha az épületet birtokló egység elpusztul vagy elhagyja az épületet, a kitüntetést helyezd vissza a hexára.
Az ejtőernyősök kettőt mozoghatnak és harcolhatnak.
Ha nincs Terrain pack kiegészítőd, ne maradj ki a buliból, hanem ne rakj fel utakat.
Opcionálisan lehet alkalmazni az éjszakai harc szabályait (ld. Pacifik Theater).

Felhasznált irodalom

Cornelius Ryan: A leghosszabb nap
Stephen Badsey: D-Day

A küldetést Harvester készítette

Vissza a cikkek listájához

Nem hivatalos magyar rajongói Memoir'44 weblap. A Memoir'44 játék a Days of Wonder kiadó védjegyzett terméke.

RSS | Készült 2006-ban a Gémklub és az AionNET Kft. támogatásával.