Memoir '44

Forgatókönyvek - Operation Crusader - A Brit Birodalom visszavág

Operation Crusader - A Brit Birodalom visszavág

1941. novemberére Rommelt nemzeti hősként ünnepelték Németországban, Nagy Britanniában pedig csodatevő hadvezérnek tartották, aki minden brit gond forrása. Az olaszokat megverő nemzetközösségi csapatokat El Agheliától űzte az egyiptomi határig, Tobrukot bekerítette, mely kikötő elfoglalása azzal fenyegetett, hogy az utánpótlási vonalak lerövidítésével olyan erőhöz juthat, mellyel meg sem áll Kairóig, ami a brit jelenlét végét jelentette volna Észak Afrikában.

Rommel sem volt azonban tévedhetetlen, nem hallgatván a német és olasz felderítés adataira a fenyegtő nemzetközösségi támadásról, belemerült Tobruk ostromába, mely rögeszméjévé vált. Így teljesen váratlanul érte a az Operation Crusader fedőnevű brit támadás, ami először a briteknek térnyerést hozott, de a gyors Rommel stílusára jellemző gyors ellentámadás majdnem katlanba zárta a briteket. Hullámzó harc alakult ki a sivatagban, mely mindkét fél számára nagy veszteségekkel járt. A tobruki helyőrség közben visszaverte a tengelyhatalmi erők rohamait és merész kitöréseket hajtott végre. A Via Balbián előretörő 2. ausztrál hadosztály végül megtörte az ostromgyűrűt és az el dudadi stratégiai fontosságú magaslat is többször gazdát cserélt. Végül Rommel tartalékai kimerültek és kénytelen volt a visszavonulás mellett dönteni, noha a 15. és 21. páncéloshadosztály minden tekintetben felülmúlta az ellenfelet. Rommel Gazaláig, majd a mersza-el-bregai állásokig hátrált, Tobruk felszabadult, de az észak-afrikai háborúnak nem volt még vége, Mersza-el-Bregából indulva Rommel csapatai ismét az egyiptomi határig meneteltek, de ez már másik történet.....
Ha Te vagy Rommel űzd vissza a briteket, foglald el Tobrukot, hogy reménytelenné tedd a helyzetüket.
Ha Te vagy Auchinleck tábornok, szabadítsd fel Tobrukot, foglald el a tengelyhatalmak határmenti erődítményeit és leckéztesd meg a legyőzhetetlennek tartott német páncéloshadosztályokat.

Eligazítás:


Tengelyhatalmak először 3 parancskártya, majd a következő körökben kettőt húz, amíg 6 kártyája nem lesz.

Nemzetközösségi erők 6 kártya.

Győzelmi feltételek:


8 medál.
A német játékosnak Tobruk két medált ér, de csak ha mindkét hexát elfoglalja, egy hexáért nem jár medál. A brit játékos egy-egy medált szerezhet Bardia, Szollum és a Halfaya hágó elfoglalásáért, de csak addig övé a medál, amíg az adott hexát birtokolkja. Egy medált kap, ha feltöri a tobruki ostromgyűrűt, azaz Tobrukkal szomszédos hexára juttat egységet úgy, hogy üres hexákon keresztül összekötteteés van más brit harcoló alakulattal. Ha ez nem áll fenn, a medált vissza kell adnia.

Különleges szabályok:


Az olasz gyalogság lőtávolsága 2-1. Az olasz Ariete lőtávolsága 2-2-2. A német páncélosok elit egységek négy figurából állnak, a megjelölt német és nemzetközösségi gyalogság gépesített egységek, kettőt mozoghatnak és lőhetnek. A tobruki védők és a Bardiában, Szollumban és a Halfaya hágónál állomásozó tengelyhatalmi erők figyelmen kívűl hagyhatnak minden ellenük dobott zászlót, ha az adott hexán állnak. A brit páncélosok két hexát mozoghatnak. Ha a nemzetközösségiek elfoglalják a Bardia melleti utánpótlás raktárat, a német páncélosok is kettő hexányit mozoghatnak. A tobruki helyőrség kitörhet, egy hexányit mozog kifele, lő, majd ugyanabban a körben viszavonulhat egy hexát. A tobruki helyőrségre nincs hatással a szögesdrót és az aknamező. A német játékos az Air Power kártyát dobja el és húzzon másikat. (A német reptereket olyan felhőszakadás érte, hogy használhatatlanná váltak.)

Opcionális szabályok:
Air pack alkalmazása estén mindkét Air Sortie kártyát add a brit játékosnak. amennyiben a tengelyhatalmi csapatokat irányító játékos Air Power vagy Air Sortie kártyát húz, tegye a dobott kártyák paklijába és húzzon újat.
Teherautók alkalmazása estén a teherautókra vonatkozó szabályok mellett még alkalmazd a következőket:
Ha tehergépkocsis egység két figurából áll, bármelyik mozgásuk alkalmával kettéválaszthatod őket. Ha egy teherautól egy gyalogság által elfoglalt hexára mozog, az gépesített gyalogsággá válik, kettőt mozoghat és lőhet. Bármikor leválaszthatod az egységről a teherautót, az visszavedlik normál gyalogsági egységgé. Ha a teherautóval felszerelt gyalogsági egységet Close Combatban megsemmisítik, és a teherautó melletti hexán nincs baráti egység, a teherautó az ellenség zsákmányává válik. Szabadon álló teherautót elfoghatsz, ha nincs szomszédos hexán ellenség és Close Combatban sikeres támadást hajtasz végre.

Felhasznált irodalom:


DAK Deutsches Afrika Corps (A Crusader csaták) Hajja és Fiai Kiadó
Jack Greene - Alessandro Massignani: Rommel észak-afrikai hadjárata Hajja és Fiai Kiadó
A térképen kissé csaltam a játszhatóság kedvéért, a térkép felső és jobb széle mellé képzeljétek oda a Földközi tengert.

A küldetést Harvester készitette.

Vissza a cikkek listájához

Nem hivatalos magyar rajongói Memoir'44 weblap. A Memoir'44 játék a Days of Wonder kiadó védjegyzett terméke.

RSS | Készült 2006-ban a Gémklub és az AionNET Kft. támogatásával.