Forgatókönyvek - Memoir '56 - Budapest Köztársaság tér
Nyomtatási verzió letöltése PDF formátumban
1956. október 30.-án már tartott a dicsőséges magyar forradalom és szabadságharc. A kommunista párt Köztársaság téri székházába húzodott kommunisták ellenforradalomként titulálva az eseményeket az igaz magyarok elleni küzdelemre készültek.
Mindenféle kommunista propagandaanyagot készítettek és gyűjtötték a fegyvereket és a lőszert, mert számítottak arra, hogy a forradalmárok meg fogják rohanni ezt a patkányfészket, már csak azért is, mert időnként kilőttek az épületből az általuk ellenforradalmárként titulált emberekre. A pártházban lévőket Mező Imre irányította. Tóth Lajos ezredes feladata lett volna az, hogy a pártházat központként használva innen irányítsa a megbízható kommunisták felfegyverzését.
A Baross téri felkelők Nickelsburg László vezetésével a Légszesz u. Rákőczi út irányából kötzelítették meg a patkányfészket, a Corvin közi felkelők pedig Mesz János vezetésével az Erkel színházat használták fedezéknek. Kezdetét vette az az összecsapás, mely a magyar hadtörténelem legdicsőségesebb lapjaira tartozik. A felkelők folyamatosan tűz alatt tartották az épületet. A forradalmároknak nem volt könnyű dolguk, mivel a téren nyílt terepen keresztül kellett rohamozniuk, amit a komcsik az épületből könnyen tűz alatt tarthattak. Az ostromba besegített a Mosonyi utca irányából érkezett T-34-es harckocsi, mely kb. tízpercenként megeresztett egy lövést a pártházra. A komcsik egyre rosszabb helyzetbe kerültek és telefonon segítségért könyörögtek. Valószínűleg nem tetszett nekik, hogy az előző napok eseményeivel ellentétben most vissza is lőnek rájuk.
Biszku Béla utasítására megjelent néhány honvédségi harckocsi, akik között nem volt rádióösszeköttetés és látván a pártházat lövő első harckocsit, ők is a pártházat kezdték lőni, ezzel siettették az ellenállás megtörését. Amikor az egység parancsnoka rájött, hogy valószínűleg a kapott parancs ellenkezőjét teljesíti, kivonta az egységet a harcból. Amikor a kommcsik látták, hogy nincs esélyük, a megadást választották és Mező Imre két társával együtt fehér zászlóval elhagyta az épületet. Ekkor egyes források szerint a Corvin közi forradalmárok parancsnoka Mesz János (becenevén Falábú Jankó vagy Tuskólábú) géppisztollyal lelőtte őket, más források szerint az ávósok lőtték le őket hátulról. (Az viszont sajnálatos tény, hogy ezután a feldühödött tömeg sorállományú ávósokat is lincselt.)
Eligazítás:
A kék színű egységek a Corvin köziek, őket az egyik játékos, a zöld színűek a Baross tériek, őket a másik játékos vezeti. Mindkét játékosnak négy kártyája van. A barna színű egységek a komcsik és az ávósok.
Győzelmi feltételek:
1. verzió:az a játékos győz, akinek sikerül megölni Mező Imrét. Mindkét játékos veszít, ha a komcsik elpusztítják az összes egységüket.
2. verzió: A játékosok minden egyes kilőtt komcsi figuráért 1 pontot kapnak, Mező Imre 5 pontot ér. Az a játékos nyer, aki a pakli (vagy az ávósok) elfogyásáig több pontot gyűjt.
Különleges szabályok:
A játékosok kockadobással döntik el, hogy melyikük kezd. Az első kör után a másik játékos jön, ezután jön a komcsik köre. A komcsi körében a pakliból egy kártyát kell húzni, az azon szereplő egységek számának megfelelően lőnek a lőtávolba ért forradalmárokra. Ha több komcsinak is van célpontja, de a parancskártya alapján csak kevesebb egység lőhet, kockadobással kell eldönteni, hogy melyik lő. Ha egy komcsi egység több célpontra is lőhet, szintén kockadobással kell eldönteni, hogy kire lő. A komcsi egységek nem mozdulnak, az ellenük dobott zászlónak nincs hatása. Ha a komcsi egység dob zászlót, akkor az adott forradalmát egységet irányító játékos dönti el, hogy visszavonul-e vagy sem. A harckocsi a T-34-es, ezt nem irányítja egyik játékos sem. A T-34-es mindig arra a hexára lő egy kockával minden harmadik kör után, amelyik a legközelebb van hozzá. Ha abban a hexában elfogynak a komcsik akkor a következő hexára lő, ebben a tekintetben nem alkalmazhatók a láthatósági szabályok, de nem lőhet akkor, ha az épület és közötte forradalmárok vannak. A komcsik nem lőhetnek a harckocsira.
A kártyapakliból vegyük ki a "Their finest hour", "Air power" és "Barrage" kártyákat.
A csillaggal jelölt kék egységgel tart Mesz János, a csillaggal jelölt zöld egységgel Nickelsburg László van, mindkettőjükre alkalmazandó a "heroic leader" szabály. A pártház a vörös csillaggal jelölt hexákból áll. A csillaggal jelölt pártházi hexában tartózkodik Mező Imre, de rá nem alkalmazható a heroic leader szabály. Őrá akkor lehet lőni, ha a hexájáról elfogyott az összes ávós.
Jó vadászatot!
A küldetést Harvester készítette
- A rovat további cikkei:
- A 4. Hadik András honvédhuszárezred lovasrohama Nyikolajevnél
- A Kitörés - A hősök éjszakája
- A Pripjaty mocsarak - Harc Kijevért
- A Reichstag ostroma
- A tordai csata
- A vonat - valahol Oroszországban - 1943
- Arnhem - A vörös ördögök
- Az alföldi páncéloscsata
- Baraque de Fraiture
- Budapest ostroma
- Budapest ostroma - Kitörés a Várból
- Don-kanyar: Az 1943. január 12-i szovjet támadás
- Flugplatz Pitomnik
- Harc az üzemanyagért - A halál 50 órája
- Kelly hősei - Harc az aranyért
- Leningrád - a blokád
- Memoir '56 - Forradalom Budapesten
- Stavelot 1. - A német roham délről
- Stavelot 2. - A német roham nyugatról
- Stoumont - 1. rész - A német roham
- Stoumont - 2. rész - Harc a vasútállomásnál
- Stoumont - 3. rész - A Preventórium ostroma
- Székesfehérvári csata - Konrad III hadművelet
- Szigeti veszedelem
- Sztálingrád - A traktorgyár - '43. február 1-2.
- Sztálingrád 1. - Mamajev kurgán
- Sztálingrád 2. - A főpályaudvar
- Tarczay Ervin főhadnagy -nagymacskái- Panther nehéz harckocsik magyar kézben; 2. rész
- Vaskereszt - Az ellenséges vonalak mögött








