Forgatókönyvek - Leningrád - a blokád
Nyomtatási verzió letöltése PDF formátumban
Az Észak hadseregcsoport azzal a céllal lépte át a szovjet határt 1941. június 22.-én, hogy elfoglalja Leningrádot. A von Leeb tábornok által irányított német csapatok szeptember 15.-én fejezték be Leningrád elzárását a szárazföldi útvonalaktól. A városban a szűkös utánpótlási források miatt kitört az éhínség, a civilek csak némi kenyeret kaptak, minden más élelmiszert a katonáknak tartottak fenn. Leningrád ostromának a hivatalos embervesztesége 632.000 fő volt, de valójában az áldozatok száma közel állt az egymillióhoz.
1941. novemberében és decemberében Tyihvinért folytak heves harcok. Mivel Hitler parancsára a Közép hadseregcsoport megsegítésére csapatokat irányítottak át, az Észak hadseregcsoport sosem volt elég erős ahhoz, hogy közvetlen rohamot intézzen a város ellen, tevékenysége kimerült a város és az utánpótlási vonalak tüzérségi támadásában és az oroszok blokád feltörésére irányuló támadásainak visszaverésében. A blokád csak 1943. januárjában tört meg, amikor az oroszok a Szikra fedőnevű hadműveletet követően egy 8-11 km széles folyosót tudtak nyitni a legészakibb német csapatok és a Ladoga-tó között, melyen keresztül 17 nap alatt vasútvonalat és utat építettek. Az Észak hadseregcsoportot 1944. februárjában tudták véglegesen elűzni Leningrádtól.
Eligazítás:
Wehrmacht 6 kártya, ők mozognak először
Vörös Hadsereg 6 kártya
Győzelmi feltételek:
8 kitüntetés
Különleges szabályok:
A Néva befagyott folyó ld. Eastern Pack szabályait.
A Lagoda tó befagyott tó, de harci egység nem léphet rá, csak az utánpótlás konvoj mozoghat rajta az utánpótlási útvonal közötti részen.
A rajt mezőböl indul a négy egységnyi utánpótlást szállító konvoj és minden orosz kör után két mezőt halad, parancskártyán lévő utasítástól függetlenül. Amikor a Ladoga-tavon áthalad a konvoj nem kell dobni kockával, mint a befagyott folyó esetében. (A mocsár mezőket csak technikai okból használtam, ezek a mezők is a tavat jelképezik.) Helyezz négy orosz kitüntetést a rajt mezőre, melyből minden konvojt ért találat után vegyél le egy kitüntetést. A konvoj nem páncélozott gépkocsikból állt, ezért a páncélos és gránát kockadobás is találat, de a zászlót nem kell figyelembe venni. Amennyiben a konvoj megsemmisül (négy találat) a német játékos kap egy kitüntetést, az orosz játékos Leningrád városában választása szerint levesz két figurát és eldob egy parancskártyát. Ha a konvoj bejut Leningrádba (cél mező) senki nem kap kitüntetést. Ezt követően újabb konvoj indul a rajt mezőből és a fenti szabályok szerint mozog. Ha egy konvoj megsemmisül, a következő körben újra indul egy konvoj a rajt mezőből. Az orosz játékosnak legalább négy parancskártyája van, tehát a harmadik megsemmisült konvojért már nem kell eldobnia kártyát. Ha sikerül konvojt eljuttatni a városba, egy kártyát visszanyer, de hatnál soha nem lehet több kártyája.
Ha konvoj előtti hexát elfoglalja egy német egység, a konvoj nem haladhat tovább, amíg a német egység el nem mozdul, vagy meg nem semmisítik.
A német játékos a megsemmisült konvojok miatt esetlegesen elpusztuló leningrádi egységek után is kap kitüntetést. (Ezért az orosz játékosnak nem érdemes ugyanabból az egységből levennie a figurákat.)
A két szélső szekcióban lévő német tüzérség BIG GUN, a középső szekcióban lévő pedig egy Leopold önjáró ostromágyú. Az ostromágyú egy körben kettő mezőt mozoghat, vagy lőhet. Az ostromágyú nem lőhet három mezőnyi körön belüli célra. Lőtávolsága így 0-0-0-2-2-2-1-1-1. Amennyiben az a mező, melyre egy kockával lő egy másik baráti egység lőtávolában van és ez az egység látja is a mezőt (azaz lőhetne rá), az ostromágyú két kockával lőhet. Ha az adott mezőn találatot ért el, a következő alkalommal egyel több kockával lőhet a BIG GUN-ra vonatkozó szabályok szerint. Az ostromágyút ugyanúgy lehet megsemmisíteni, mint a vonatot (ld. Terrain Pack szabályai).
Tyihvin birtoklásáért kitüntetés jár.
A Leningrádban lévő orosz egységek minden ellenük dobott zászlót figyelmen kívül hagynak.
Felhasznált irodalom
The Times Atlasz, Második világháború
Akadémiai Kiadó Budapest
A küldetést Harvester készítette
A leningrádi blokád:
Leningrád - ahogy Denkmeyer látta:
- A rovat további cikkei:
- A 4. Hadik András honvédhuszárezred lovasrohama Nyikolajevnél
- A Kitörés - A hősök éjszakája
- A Pripjaty mocsarak - Harc Kijevért
- A Reichstag ostroma
- A tordai csata
- A vonat - valahol Oroszországban - 1943
- Arnhem - A vörös ördögök
- Az alföldi páncéloscsata
- Baraque de Fraiture
- Budapest ostroma
- Budapest ostroma - Kitörés a Várból
- Don-kanyar: Az 1943. január 12-i szovjet támadás
- Flugplatz Pitomnik
- Harc az üzemanyagért - A halál 50 órája
- Kelly hősei - Harc az aranyért
- Memoir '56 - Budapest Köztársaság tér
- Memoir '56 - Forradalom Budapesten
- Stavelot 1. - A német roham délről
- Stavelot 2. - A német roham nyugatról
- Stoumont - 1. rész - A német roham
- Stoumont - 2. rész - Harc a vasútállomásnál
- Stoumont - 3. rész - A Preventórium ostroma
- Székesfehérvári csata - Konrad III hadművelet
- Szigeti veszedelem
- Sztálingrád - A traktorgyár - '43. február 1-2.
- Sztálingrád 1. - Mamajev kurgán
- Sztálingrád 2. - A főpályaudvar
- Tarczay Ervin főhadnagy -nagymacskái- Panther nehéz harckocsik magyar kézben; 2. rész
- Vaskereszt - Az ellenséges vonalak mögött








