Memoir '44

Forgatókönyvek - Hódmezővásárhely - Harc a hídért

Hódmezővásárhely - Harc a hídért

2007. június 3-án a Hadtörténelmi Intézet és Múzeum rendezésében az "Élő hadtörténelem" programsorozat keretében Hódmezővásárhely mellett egy bámulatos hadijáték került megrendezésre, amely a térségben 63 évvel ezelőtti összecsapást elevenítette fel. Ez alapján készült e küldetés.

A hadijáték sztorija:

"A harckocsi-ároknak is használható csatorna hídját először egy háromfős magyar táboricsendőr-osztag biztosította. Ezután egy aknavetőkkel és géppuskával felszerelt honvéd raj érkezett be az átkelő védelmére. Egy német járműoszlop, valamint egy 10 fős páncélgránátos-raj is ide vonult vissza.

A hídfőállás megszállása után egy szovjet Po–2 könnyű felderítő repülőgép érkezett, amely első körben felderített, majd a második körben két kisebb bombát dobott a védőállás közelébe. A szovjetek egy terepjáró gépkocsival, rajta hat-hét lövésszel a hídfő felderítésre indultak. A németek 7,5 cm-es páncéltörő ágyúja azonban első lövésre repeszgránáttal kilőtte a járművet, amely kigyulladt. A túlélő lövészek a közeli bozótosba menekültek.

A két magyar 8 cm-es aknavető a bozótos környékét lőtte. Egy német lövészpáncélos (SPW) tartalékból előretört, és a rajta harcoló páncélgránátosok felszámolták az osztagot. A túlélő két szovjetet hadifogságba ejtették, és az SPW-vel visszaindultak a híd felé.

Eközben felzárkózott a szovjet előrevetett osztag (két T–34/85 harckocsi, két vontatott páncéltörő ágyú és 40 lövész). A szovjetek egy 76 mm-es löveget is állásba vittek a jobbszárnyon és lőni kezdték vele a magyar–német hídfőállást. Ugyanezt tette egy 57 mm-es páncéltörő ágyú is a balszárnyon.

Ezután szovjet aknavető-tűzcsapás érkezett (becsapódások az állás előtt és mögött, valamint a köztes térben). Az aknavető-tűz végeztével egy szovjet Li–2 szállító-repülőgép érkezik, s egyeztetési hiba miatt a magyar–német hídfőállás mellett dobja le szovjet előrevetett osztag által igényelt üzemanyagot és lőszert.

Ekkor megkezdődött a szovjet harcrend támadása a patak felé. Megindult a két harckocsi, mellettük, mögöttük a lövészláncok. A lövészek a rövid megállásból tüzelő harckocsik fedezetében előrenyomultak a patakmeder irányában.

A támadó harckocsik elől a hídfő előtti magyar védők páncélos pánik miatt a patak mögé menekültek, és ott folytatták az ellenállást. Az egyik szovjet harckocsi a híd felé fordul. Ekkor a patakmederből előbújva egy német páncélromboló osztag kb. 30-40 méterről kilőtte azt. A szovjet lövészek ezalatt kúszva, szökellve már rohamtávolságra közelítették meg a csatornát. A saját 57 mm-es páncéltörő ágyú tűzelőkészítése után a szovjet lövészek zöme megrohamozta a még ellenálló magyar és német védőket. Rövid tűzharc és kézigránát-párbajban a szovjetek letörték az ellenállást. A védők egy része visszavonult a fák irányában. A még élőket a szovjetek lefegyverezték, és hadifoglyokként elvezették."

Eligazítás:

Szovjetek: 6 parancskártya, te kezdesz
Német-magyar erők: 5 parancskártya

Győzelmi feltételek:

A szovjeteknek el kell foglalni a hidat.
A német-magyar erőknek tartani kell a hidat a pakli elfogyásáig.

Különleges szabályok:

A paklit semmilyen helyzetben sem kell újrakeverni.
A csatorna hexára igazából a lövészárkok szabályai vonatkoznak (lásd: Eastern Front 2. oldalán). Páncélos vagy tüzérségi egység nem mehet be a csatornába.
A mesterlövész jelvénnyel jelölt egységek páncélozott felderítő/vontató járművek. Ezek tudnak ágyút vontatni, vagy gyalogosokat szállítani. Ha ágyút akarsz vontatni, alkalmazd Harvester házi szabályait. Ha gyalogosokat akarsz szállítani, rakj 4 gyalogos figurát a vontató köré (A felállásnál mindegyik járműhöz tartozik 4 katona, tehát a játék előtt rakj mindegyik mesterlövész jelvénnyel jelölt jármű köré 4 figurát.) A vontató járművek minden körben kettőt mozoghatnak, és a gránát vagy csillag számít rajta találatnak. Ha a járművet kilövik, miközben szállít/vontat, akkor a hozzá kapcsolódó gyalogosok vagy ágyúk elhagyhatják a kocsit.
Az aknavetős egységek mindkét oldalon 3 figurából állnak, lőtávolságuk: magyarok: 3-3-2-2-1, szovjetek: 3-2-2-1-1. Vagy lőnek, vagy mozognak egy hexát.
Az ágyúk 1 figurából állnak, lőtávolságuk: 4-3-3-2-1.
A harci csillaggal jelölt páncélromboló raj lőtávolsága: tankokra és tüzérségre: 4-3-2-1, gyalogságra: 3-2-2-1.
A küldetésben szereplő egységek lőtávolsága: gyalogság: 3-3-2-1, tankok: 3-3-3-3.

Remélem, hogy érthetően fogalmaztam meg a szabályokat. Ha nem, forduljatok hozzám a fórumban.

Felhasznált irodalom

A hódmezővásárhelyi hadijáték (Forg. könyv író: dr. Számvéber Norbert)
Köszönöm Zp-nek a hasznos tanácsokat!

A küldetést Rosti készítette.

Vissza a cikkek listájához

Nem hivatalos magyar rajongói Memoir'44 weblap. A Memoir'44 játék a Days of Wonder kiadó védjegyzett terméke.

RSS | Készült 2006-ban a Gémklub és az AionNET Kft. támogatásával.