Memoir '44

Forgatókönyvek - Don-kanyar: Az 1943. január 12-i szovjet támadás

Don-kanyar: Az 1943. január 12-i szovjet támadás

1942 tavaszán részben német követelésre állították fel azt a 2. magyar hadsereget, amely a keleti fronton júliusban foglalta el állásait. Segéderőként vett részt a német offenzívában és elérte a Don jobb partját, ahol egy erőihez képest túlméretezett 200 km-es szakaszon védelembe ment át. Az 1943. január 12-én meglepetésszerűen meginduló, a sztálingrádi hadművelet északi folytatását képező szovjet támadás a hősiesen ellenálló, de rosszul felszerelt 2. magyar hadsereget elsöpörte.

Ennek a támadásnak az 1943. január 12-i helyzetét vázolja fel ez a küldetés, amely korabeli térképek alapján készült. A támadást megelőzően a szovjetek hídfőállásokat létesítettek és tartottak meg Uriv, Scsucse és Sztorozsevoje közelében. A szovjetek a hatalmas tüzérségi előkészítéssel induló doni áttörés során nagyon sok páncélossal és még több gyalogsági egységgel rendelkeztek. A páncélosok zöme T-34- es típusú volt, amelyet szakértők a II. világháború legjobb szovjet harckocsijaként emlegetnek. A német Panzer IV-esek még talán, de a kisszámú magyar páncélos erők egyáltalán nem bírtak a szovjet tankokkal. Ezt jól tanusítja Veress Lajos vezérezredes az 1942. szeptember 9-én lezajlott harmadik urivi csatáról szóló leírása: "...Egy órán belül nem élt egyetlen századparancsnokom sem, elesett a szakaszparancsnokok hetven százaléka is. ...Hiába vártuk és kértük a német páncélosok segítségét: az ő támadásuk Sztorozsevoje előtt teljesen összeomlott." A többit sajnos ismerjük... Visszavonulás, megfagyott holttestek, beteg, legyengült, vánszorgó katonák... A Don kanyar nemzeti történelmünk sötét fejezete.

E küldetés állítson emléket annak a 168 000 magyar katonának és munkaszolgálatosnak, akik a 2. hadseregben a Don - kanyarnál harcoltak, és akik közül 100 000 fő nem tért vissza. "Megcselekedték, amit megkövetelt a haza"

Eligazítás:
Szovjet: 5 parancskártya, te kezdesz
Magyar - Német: 4 parancskártya

Győzelmi feltételek:
Szovjetek: 10 medál
Ha a szovjetek elfoglalják az Osztrogozsszki vasútállomást, azonnal győznek.
Magyar - Német csapatok: 10 medál

Különleges szabályok:
A magyar ágyú Big Gun (nehéztüzérség), a rá vonatkozó szabályokat lásd a Terrain Packban.
A kereszttel megjelölt egységek német, nem elit csapatok, a többi kék figura magyar egység.
A vonat szállíthat utánpótlást az egyik állomásról a másikra úgy, hogy minden német - magyar körben 1 hexát mozoghat, nem kell rá külön parancsot kiadni.
Amikor a vonat ki- vagy bepakol, nem mozoghat már abban a körben.
A vonat gyalogsági egységet szállítva bárhol megállhat, ki- és bepakolhat a nyílt terepen is, azonban a vonatot elhagyó gyalogság abban a körben még nem mozoghat és nem támadhat. Páncélosokat csak állomástól állomásig szállíthat.
A vonat akármelyik magyar - német egységet szállíthatja.
A VONAT EGYSZERRE CSAK EGY EGYSÉGET SZÁLLÍTHAT!!!
A magyar gyalogos egységek akik homokzsákok mögött vagy faluban tartózkodnak három, a bunkerekben lévők két figurából állnak.
Azok a szovjet egységek, akik a Don folyó nyugati partján vannak (hídfőállásban), és a Davidovkát védő egység három figurából áll.

RÖVIDÍTÉSEK:
ho. = hadosztály
hdt. = hadtest

Felhasznált irodalom
Bártfai Szabó László: Az utolsó emberig
Román István: A vörös kolostor
Kurt Rieder: Magyar fejlesztések a II. világháborúban

A küldetést Rosti készítette

Harvester jelentkezik a Don kanyarból...:

A harckocsikat szállító vonatA tüzérségünkA német páncélosok
A bunkerről készült az utolsó kép, amikor a frontfényképészt eltalálta egy kósza golyó

Don-kanyar - Denkmeyer:

A frontvonal középenSzovjetek  a Don partjánSzovjet gyalogság és páncélosok
Balszárnyunk. A bunkerben aknavetős egység és német gyalogság könnyüpáncélos támogatással.Légierőnk, Héja és Me-110.A jobb szárnyon a betörést megállították Pz-IV-eseink.
Szovjet erők kelnek át a Don jegén.Német és magyar gyalogosok Csaba és Pz 38(t) harckocsijaink oltalmában.Újabb sikertelen szovjet áttörési kísérlet.
A Pz-IV-eseket elvesztettük, de a szovjet támadás lendülete megakadt.Füstölgő harckocsi-roncsok a hómezőn. A Csaba a töltésen nyomul előre.A Toldi és a két Nimród kifüstölte a szovjeteket a faluból.
Szovjet rohamlövegek és harckocsik próbálnak átkelni a hídon.A szovjetek csupán 5 kitüntetést szereztek......míg a magyar-német védők 10-et! Félek, hogy a szovjet vezetés újabb támadást indít hamarosan!

Vissza a cikkek listájához

Nem hivatalos magyar rajongói Memoir'44 weblap. A Memoir'44 játék a Days of Wonder kiadó védjegyzett terméke.

RSS | Készült 2006-ban a Gémklub és az AionNET Kft. támogatásával.