Forgatókönyvek - Memoir '56 - Forradalom Budapesten
Nyomtatási verzió letöltése PDF formátumban
A forradalom 50. évfordulójára egy új küldetéssel emlékezünk meg, amely stílszerűen az akkori eseményeket dolgozza fel, a Memoir' 44 adta lehetőségekkel. Köszönet Denkmeyernek aki megcsinálta, adjuk is át neki a szót!
Budapest, 1956 október 22.-november 11. A Műegyetemisták a Bem téren szimpátiatüntetésbe kezdtek a lengyerországi események kapcsán, majd további egyetemek hallgatóival és az útközben hozzájuk csapódott munkásokkal, járókelőkkel a Rádióhoz mentek, hogy a korábban megfogalmazott 16 pontot beolvastassák. Változtatni kellett az egyre keményebbé váló diktatúrán. Azt hitték, ezt lehet békésen is. Azonban a Rádiónál már az ÁVH emberei várták a tüntetőket és gyáva módon a fegyvertelen tömegbe lőttek. Az indulatok elszabadultak. Kitört a Forradalom. Az emberek feltörték a fegyverraktárakat és a hatalom jelképei és az azt szolgáló épületek ellen fordultak. Ledöntötték a Regnum Marianum Templom helyére emelt ormótlan sztálinszobrot és hullottak a vöröscsillagok a házak homolkzatairól.
A pesti humor azért itt is jelen volt:
-Ki várta a legjobban '56-ban a Miukulást?
-A postarabló (Sztálin), mert az már októberben kirakta a csizmáit...
A több helyszínen történt sortüzek ellenére is a forradalmár csoportok parancsnokai próbálták megmenteni a népharagtól az épületekből az emberekre lövöldöző ávósokat. Bár ne tették volna, hiszen később több esetben a azok súgták be megmentőiket.
A behívott Szovjet hadsereg hatalmas vereséget szenvedett a maroknyi forradalmártól. Több nehézharckocsi kiégett roncsa és szovjet katona összetöpörödött, mésszel leöntött teteme bizonyította ezt a Corvin Mozi előtt és Budapest utcáin.
Végül a Forradalmat vérbefojtották. Sokan emigráltak és sokakat aljas módon kivégeztek.
Sajnos még napjainkban sem tisztázottak az események. Rabló kiált pandúrt. Össze próbálják még mindig mosni a Forradalmat mindenféle kitalált ellenforradalommal. Újabb és újabb '56-osok kerülnek elő a semmiből, a valós '56-osokat pedig eltaszítják. Hiba, nagyon nagy hiba...
Emlékezzünk azokra, akiket ártatlanul meghurcoltak, akiknek új hazát kellett keresniük, és akik fiatal életüket adták egy Igaz Magyarországért, a Hazájukért. Remélem egyszer álmuk teljesül...
Eligazítás:
Forradalmárok: 6 parancskártya
Ők lépnek először.
ÁVH, Ruszkik: 4 parancskártya
Győzelmi feltételek:
A forradalmároknak el kell foglalniuk a Pártházat, a Rádiót, a Parlamentet és meg kell törniük a Kilián laktanya ellenállását.
Az Ávónak a Szovjet barátaik segítségével vérbe kell fojtani a lázadást, nem engedni, hogy a forradalmárok elfoglalják a hatalom kulcsfontosságú épületeit és rendet kell teremteni Budapest utcáin, ha kell a tömegbe lövetéssel.
A forradalom nyer, ha akár csak egy bábú is marad közülük a parancskártyák elfogyásáig.
Az emigráció megindul (a karhatalom győz), ha a parancskártyák elfogyásáig az összes forradalmárt elkapják és felszámolják a fegyveres ellenállás gócait.
Különleges szabályok:
Az első két körben csak az Ávó lép(zöld figurák) majd a harmadik körben a behívott Szovjet hadsereg beér a városba. A Bofors és a Corvin Mozi előtt álló ágyú közvetlen irányzással az 1. körtől kezdve lőhet a látható ruszki tankokra és gyalogosokra (3-3-0).
A forradalmárok (kék figurák) mozoghatnak 2-t és utána lőhetnek attól függetlenül, hogy milyen terepbe léptek be. Az Ávósoknak ki kell tartani, nem mozdulhatnak el, csak 2 zászló dobása esetén. A Szovjet gyalogság és harckocsik 2-t mozognak, vagy 1-et és lőhetnek. Óvatosak, mivel a városban sok veszély leselkedhet rájuk. A légicsapás, harckocsi és a nehéztüzérség kártyákat ki kell venni a pakliból.
Minden egység csak 2 hex távolságba lőhet.
"Heroic leader" Pongrátz Gergely, Bajusz, a Corvin köz parancsnoka.
A zsákmányolásra vonatkozóan csatolom Harvester ötletét:
"Gyalogos egység zsákmányolhat tankot közelharcban: mielőtt a magyar játékos lő a tankra, ki kell mondania, hogy zsákmányolni akar. Ahány csillagot dob, annyi tankot visz el a gyalogos egység hexájára. Ha gránátot vagy páncélos szimbólumot dob, nem számít találatnak. A zsákmányolt tank addig marad a gyalogos egység hexájában, amíg a magyar játékos az adott szekcióra vonatkoztatható parancskártyát ki nem játszik, ekkor kötelező vagy a gyalogosokat vagy a páncélost elvinni a hexáról. Az ágyúknál ugyanezt lehetne alkalmazni"
Felhasznált irodalom
Pongrátz Gerely "Bajusz"
Corvin Köz 1956
A küldetést Denkmeyer készítette
Memoir '56 - Denkmeyer képei:
Emlékezzünk 56-ra, Denkmeyer fotói:
- A rovat további cikkei:
- A 4. Hadik András honvédhuszárezred lovasrohama Nyikolajevnél
- A Kitörés - A hősök éjszakája
- A Pripjaty mocsarak - Harc Kijevért
- A Reichstag ostroma
- A tordai csata
- A vonat - valahol Oroszországban - 1943
- Arnhem - A vörös ördögök
- Az alföldi páncéloscsata
- Baraque de Fraiture
- Budapest ostroma
- Budapest ostroma - Kitörés a Várból
- Don-kanyar: Az 1943. január 12-i szovjet támadás
- Flugplatz Pitomnik
- Harc az üzemanyagért - A halál 50 órája
- Kelly hősei - Harc az aranyért
- Leningrád - a blokád
- Memoir '56 - Budapest Köztársaság tér
- Stavelot 1. - A német roham délről
- Stavelot 2. - A német roham nyugatról
- Stoumont - 1. rész - A német roham
- Stoumont - 2. rész - Harc a vasútállomásnál
- Stoumont - 3. rész - A Preventórium ostroma
- Székesfehérvári csata - Konrad III hadművelet
- Szigeti veszedelem
- Sztálingrád - A traktorgyár - '43. február 1-2.
- Sztálingrád 1. - Mamajev kurgán
- Sztálingrád 2. - A főpályaudvar
- Tarczay Ervin főhadnagy -nagymacskái- Panther nehéz harckocsik magyar kézben; 2. rész
- Vaskereszt - Az ellenséges vonalak mögött








