Cikkek, írások - Háborús propaganda - Ilja Ehrenburg írásai
Nemrégiben a neten böngészve különböző háborús propaganda anyagokat találtam, köztük ezt a gyöngyszemet. Ilja Ehrenburg, Sztálin egyik főideológusának egyik munkájából olvashattok részleteket az alábbiakban. Figyelem, gyomor kell hozzá. Amit tudni kell, hogy ilyen és ehhez hasonló írásokkal alakították a vörös katona hozzáállását az ellenséghez, és nincs mit csodálkozni a meghódított területeken végigsöprő nemi erőszak, rablás és gyilkossághullámon. A mű megfelelően bemutatja a kommunisták "humanizmusát" is.
Ilja Ehrenburg: - A Német - „Szikra” Kiadása Budapest, 1945.
(Ez a könyv magyarul először 1943-ban az „Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, Moszkva” kiadásában jelent meg.)
A német egyszerű, egysejtű, de mégis különös élőlény. A német katona nem hasonlít az emberhez.
A németek már Hitler előtt is hencegtek, szerették azt énekelni, hogy „Deutschland, Deutschland über alles”. A német mindenkinél okosabbnak tartotta magát.
Amikor Hitler hatalomra került, kinyilatkoztatta a németeknek: „Ti magasabb fajú emberek vagytok és ezért minden nép köteles engedelmeskedni nektek.”
A német szereti, ha tudományos kifejezéseket használnak. Hitler ezt jól tudja és kiadta a parancsot, hogy magyarázzák meg tudományosan, miért magasabbrendű a német, mint a többi népek. Hitler „filozófusai” sokáig törték a fejüket, míg végül kijelentették: „A németek a magasabbrendű fajhoz tartoznak, mert koponyájuk különösen nemes formájú.”
A német csak a mutatós holmit szereti. A háború előtt a német cigarettagyárosok többet költöttek a csomagolásra, mint a dohányra. A német megvásárolta a szép bádogskatulyát, jó drágán megfizette és megelégedetten szívta dohány helyett a káposztalevelet. Amikor Hitler megmagyarázta a németeknek, hogy a koponya formája a fontos, a németek nagyon megörültek. Mert a koponya is - skatulya. És hogy mi van a skatulyában - az a németet nem érdekli.
A német sietve gondoskodott családfájáról: milyen volt az ükapja és az ükanyja. Szív és fej a németet nem érdekli, csak a faj.
Hitlernek vannak válogatott SS katonái. Ezek a legfajtisztább németek. Ezek Németország legjobb fajfenntartói. Az SS köteles ismerni őseit 1750-től kezdve. Ha az SS nősülni szándékozik, menyasszonyát külön specialisták vizsgálják meg, ellenőrzik: eléggé fajtiszta-e? Az SS parancsnokság rendeletet adott ki az SS tagjainak eljegyzési és nősülési rendjéről, melyben többek között ez áll: „Az állattenyésztés tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a faj nemesítése céljából okvetlenül alkalmazni kell a következő szabályokat: 1. Mintákul a leggondosabban kiválasztott példányokat kell felhasználni. 2. A legjobb példányokat csakis a legjobb példányokkal szabad párosítani. 3. Minden nemkívánatos leszármazott megsemmisítendő.”
A németek nem titkolják, hogy állatok. Sőt, büszkék arra, hogy állatok.
A rendelet megmagyarázza, hogy miért kell a fajtiszta német férfiakat fajtiszta német nőkkel párosítani: „Jó gyarmatosítókat kell teremteni Ostland számára.” (Így hívják a németek a Szovjetunió általuk megszállt részeit.) A fajelmélet jó kifogás a gazdagabb országok kirablására. A német ezt kiabálja: „Én fajtiszta vagyok, tehát úrnak születtem. Ti pedig szlávok, alsóbbrendű faj vagytok és kötelesek vagytok engem szolgálni.” A német nemcsak egyszerű tenyészbika, hanem megvadult bika is, amely az egész világot fel akarja öklelni.
Ha egy Fritzet a mieink nyakoncsípnek, azonnal felkiált: „Hitler kaput”. Természetesen abban a percben nem Hitler kaput, hanem a Fritz, aki visít, mint egy malac, de az azért van, mert a Fritz - talpnyaló.
A német foglyok az első napon szidják Hitlert is, Göringet is és Goebbelst is, mint a bokrot. De rövid idő múlva a Fritz magához tér, eszébe jut, hogy ő a „felsőbbrendű faj” képviselője.
Rzsev közelében láttam egy német foglyot. „Hitler kaput” - ordította. Egy jó órán át kiabálta, hogy Németország elvesztette a háborút. Két nappal később újra megpillantottam ezt a Fritzet a többi foglyok között. Tréfálkozva kérdeztem tőle: „Mit gondol, mivel fog a háború végződni?” A Fritz diplomatikusan hallgatott, azután így válaszolt: „Úgy gondolom, hogy a háború a harcoló felek egyikének győzelmével fog befejeződni.” Mert akkorra már teleette, kialudta magát és megtárgyalta a helyzetet a többi Fritzcel.
A hadifogolytáborba kerülve az ilyen Fritz pofátlanná válik és így kiabál: „Pfuj. Micsoda seprű ez? Nálunk Németországban egész más seprűk vannak!”
A német gyorsan megy át a talpnyalásból a pofátlanságba, a pofátlanságból a megalázkodásba. Franciaországban egy alkalommal egy őrnagy német foglyot hallgatott ki: „Hogy hívják?” A német válaszul felbőgött: „Heil Hitler!” Az őrnagy vállat vont és folytatta a kihallgatást: „Melyik csapattesthez tartozik?” A német újra bömböl: „Heil Hitler!” Erre egy francia hadnagy az őrnagyhoz fordult és engedélyt kért, hogy ő hallgathassa ki a németet. Rávágott a szemével a németre és rákiáltott: „Mi a neved?” A német kihúzta magát és elmormogta: „Hans Müller, 176. gyalogezred.”
Ha a németre rákiáltanak, mindjárt megszelídül. Ha pedig engednek neki, rögtön megnő a szarva.
Olaszországban sokkal régebbi a fasizmus, mint Németországban. Gyakran láttam olasz foglyokat is. Délvidéki nép, szeret kiabálni, hadonászni. Az olasz fogoly, amint belép, elkezd zajongani: Mussolini!... oh, Mussolini!... A Duce sohasem téved! Hagyni kell zajongani, akkor hamar elcsendesedik, mindent kiad magából és megnyugszik. Erre három perc elegendő, olasz tisztnek - egy negyedóra. Aztán pedig ott ül egy mindennapi ember, beszélget munkáról, lányokról, ételekről. A fasizmus olyan az olasz pásztoron vagy bortermelőn, mint a piszok, hideg vízzel le lehet mosni.
De a németben belül, a beleiben van a fasizmus. Minél többet beszélsz egy némettel, annál inkább észreveszed, hogyan szivárog belőle az önteltség, a felsőbbség érzése.
A háború első őszén láttam a brjanszki erdőben néhány fogoly németet. Volt közöttük egy hosszú Fritz, akinek szeme egy kitömött állat üvegszemére hasonlított. Valamit magyarázgatott sorstársainak. Közelebb mentem. Fritz a fajelméletet szemléltette az oroszok arcán. Először csak egy orosz harcossal foglalkozott: „Nézzétek csak meg, milyen füle van!” Olyan borzalommal ejtette ki a fül szót, hogy akaratlanul is ránéztem az elvtársra. Látom, hogy a füle olyan, mint a fül általában lenni szokott, de a Fritz számára ez a fül bizonyítékul szolgált arra, hogy az oreli termőföldek a németeket illetik meg. Azután a Fritz rámvetette magát. Nem is sejtette, hogy tudok németül. „Nézzétek csak az öreget, tipikus torzszülött: teljesen értelmetlen arca van.” Csodálkozva néztem a németre: micsoda arcátlanság! A német megérezte pillantásomat és nyugtalankodni kezdett. „Ön talán tud németül?” -Tudok - válaszoltam. A Fritz rémületében dadogni kezdett. „Én nem tudom a gondolataimat helyesen kifejezni. Már az iskolában mondta a tanítóm: Rudi, miért mondod azt, amit nem gondolsz?” Ezután a Fritz még elmesélte, hogy a nagypapája és a bácsikája munkások, hogy ő maga is munkás és végül szent borzalommal kinyögte: „Én marxista vagyok”...
Valószínű, hogy amikor odébbmentem, újra kezdte: „Láttátok, milyen fülei vannak az öregnek? És a koponyája? Alsóbbrendű faj!”
A múlt télen Medini mellett egy fogoly hadnagyot mutattak nekem. Goebbelshez hasonlított a kis rühes. Piszkos volt és folyton vakaródzott. Tetejébe buta volt. Hosszan magyarázgatta nekem, miért fogják megverni a németeket. Tudtam, hogy egyik röpiratnak tartalmát ismétli. Azután sikerült a hadnagyot megszólaltatnom. Mikor megmondtam neki, hogy ismerem szülővárosát, sőt megfordultam néhányszor abban a kávéházban is, ahol a Fritz minden vasárnap üldögélt a menyasszonyával együtt, a Fritz kivirult. Egy csapásra elfelejtette, hogy fogságban van és nekieresztette magát. Ezt mondta: Június 24-én lesz a menyasszonyom születésnapja. Remélem, hogy addigra már otthon leszek, minthogy áprilisban megkezdjük a döntő offenzívát és szétverjük az oroszokat. Tovább beszélgettünk és még ilyeneket mondott: „Volt a századunkban egy nagyon okos főhadnagy. Felírtam a noteszomba a szavait - jól esik megismételni. Egyszer ezt mondta nekem a főhadnagy: Willy, az életben mindenre készen kell lenni. Néha a hangyák is elbánnak az óriással.” Megkérdeztem a hadnagyot: „Mit akar ezzel mondani?” Így felelt: „Valami pech történt - elcsíptek az oroszok.” Ez a buta és piszkos Fritzike óriásnak képzelte magát, az oroszokat pedig hangyáknak.
Párizsban, a német megszállás idején, beszédbe elegyedtem egy német tiszttel. Azt hitte, hogy francia vagyok, dicsérte a francia művészetet, irodalmat, de azután így szólt: „Ne vegye zokon, de ön is megérti, hogy Németországhoz viszonyítva Franciaország műveletlen, elmaradt ország. Én két hete vagyok Párizsban és az a benyomásom, mintha civilizált városban lennék. Mondja, honnan van Önöknek, franciáknak az a tehetségük, képességük, hogy mindennek a műveltség látszatát adják?” Ez a nagyképű barbár az elvadult Hitler-Németországból a világ egyik legnagyszerűbb városába került. Kultúrát látott maga körül, de mégis meg volt győződve arról, hogy kultúra csak Németországban van. A francia kultúráról azt gondolta, hogy az – „ersatz”, pótlék. Nem értette meg, hogy ő maga csak pótember.
Egy német őrmesternél két levelet találtak: egyik levél öccsétől érkezett, a másik az őrmester válasza, melyet megírt, de elküldeni már nem volt ideje. Az öcskös ezt írta: „Képzeld el, milyen rágalmat terjesztenek az angolok. Bázelban hallgattam a londoni rádióadást. Ezek az aljasok azt beszélik, hogy mi állítólag gyermekeket gyilkolunk Oroszországban.” S az őrmester ezt válaszolta az öccsének: „Csak az angolok képesek minket így rágalmazni. Te magad is jól tudod, hogy a németek mennyire szeretik a gyerekeket. Az én századomban mindenki megosztja utolsó falat kenyerét is a gyerekekkel. Ha pedig Oroszországban egy borzalmas fajzatnak apró képviselőit megöljük, arra az állam érdeke kényszerít bennünket.” Ennek a szörnyszülöttnek az orosz gyerek nem gyerek, hanem „egy borzalmas fajzatnak apró képviselője”. Nyugodt lélekkel gyilkolja az orosz gyereket, mintha csak hangyákat tiporna el…
…Átkozott fajta!
A német minisztereknek millióik vannak Dél-Amerikában. Oda mentették át a lopott pénzecskét a sovány időkre. A német vezérek: Göring, Ribbentrop, Rosenberg lakásaikat Franciaország, Csehszlovákia, Oroszország múzeumaiban összelopkodott festményekkel díszítik. A német fejes szobrot lop, a kisember zsebkendőt. De lopnak mind, egytől-egyig. Egy német beírta naplójába: „Borzalmas hetünk volt, semmit sem organizáltunk! Csak Kurtnak volt szerencséje, három tojást és egy ezüstkanalat szerzett.” Ha már az összes házat kifosztották, akkor egyik Fritz a másik Fritztől lopja a hadizsákmányt. Tolvaj tolvajtól lop. A német hadseregparancsnokság egyre-másra küldi a parancsokat: „Megszüntetni a lopást a katonák között.” Könnyű volt a Fritzet lopni tanítani, de őt többé erről senki le nem szoktathatja. Egy német kapitány, haragjában, hogy a Fritzek ellopták ezüst cigarettatárcáját, a napiparancsban századát „gonosztevők gyülekezetének” nevezte. Ez pontos meghatározás, beleértve, persze a századparancsnokot is.
A német állam élén egy bandita áll, aki csak egy mesterséget ért jól - más országok kirablását. Nincs abban semmi különös, hogy minden német tolvaj lett. „Most nagyon hosszú a kezünk” - írta egy német újságíró.
Ezt a kezet le kell vágni!
Gyakran mondják, hogy a németek vadállatok. Kár az állatokat sértegetni. A vadállat széttépi az embert. A német pedig sokáig és ravaszul kínozza. A vadállat öl, hogy jóllakjon. A német azért gyilkol, hogy élvezzen.
A német mindig kegyetlen volt, de azelőtt nem engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy lányokat gyilkoljon és gyerekeket verjen agyon.
Békeidőben csak ábrándozott erről. Németországban a mozikban borzalmas filmeket mutattak be: öreg emberek lányokat fojtogattak, szellemek kis gyermekeket üldöztek. A háború előtt élt egy mészáros Düsseldorfban, aki nőket gyilkolt meg. Az újságok a „düsseldorfi vámpírnak” nevezték. Most minden németből vámpír lett.
A Fritz, aki most húszéves, megfelelő nevelést kapott. Amikor a Fritz tízéves volt, látta, hogyan verik a zsidókat Berlin utcáin, hogyan tépik ki az aggastyánok szakállát, hogyan köpnek a nők arcába. Amikor tizenöt éves lett, látta, hogyan verik a németek a cseheket. Most a Fritz beérkezett: ő maga is gyötörhet, gyújtogathat, szúrhat, akaszthat.
Egy Fritz beírta a noteszébe: „Ha kínzást látok, felvidulok, sőt felhevülök.” Egy másik bejegyezte a naplójába: „Ha elmondom Elzának, hogy én orosz bolseviknőt akasztottam, akkor Elza az enyém lesz.”
Németország a perverz szadisták hazája. A német lemond az evésről, az alvásról, csak adjanak neki valakit, akit megkínozhasson.
A német szeret orosz gyerekeket, öregeket, asszonyokat akasztani. Az elesett Fritzeknél gyakran találnak fényképeket, melyen akasztófa és akasztott emberek láthatók; egyik Fritz akaszt, a másik ott áll a géppel és fényképezi, hogy a felakasztott ember hogyan fullad meg. Az akasztásnál a németek technikai „vívmányokat” vezettek be. A gyorsaság kedvéért a teherautó az akasztófa alá viszi az áldozatot. Nyakába vetik a hurkot és a teherautó továbbmegy. Belopolje faluban a németek kétemeletes akasztófát állítottak fel…
…A németek élve elásnak gyerekeket. Vitebszk mellett két napig nyögött a föld - a gyerekek kiabáltak, akiket a németek eltemettek. Kercsben a németek az iskolába küldték a gyermekeket, ott legyilkolták és tankönyveikkel és füzeteikkel eltemették őket. Novina faluban a németek az asztalhoz kötöztek egy Ványa nevű kisfiút és lefűrészelték a kezét.
Nemrég megtalálták a tábori titkosrendőrség titkárának, Friedrich Schmidtnek a naplóját. Bugyonovka faluban ez a német lányokat verte és gyilkolta meg. Íme néhány idézet Friedrich Schmidt naplójából: „A tábori csendőrség első százada Bugyonovkától három kilométerre északra elfogott öt tizenhat év körüli legénykét. Hozzám vezették őket. Korbáccsal vertem őket úgy, hogy a korbács nyele apró darabokra tört. A jobb karomban már fájnak az izmok... Négyéves kisgyerekeket agyonvertem... Délelőtt tíz órakor behoztak hozzám két lányt és hat fiút. Kénytelen voltam irgalmatlanul elverni őket. Aztán elkezdődött a tömeges agyonlövés. Tegnap hat, ma harminchárom eltévedt bárányka... A lányok még csak egy könnyet sem ejtettek. Levetkőztették őket meztelenre - a ruháikat eladjuk... Ma agyonlövettem a tizenhat éves Ludmilla Csukanovát... Megkorbácsoltuk egy asszonynak a meztelen fenekét. Megverettem egy asszonyt, mert nem jelentette be magát. A leggyakrabban a meztelen ülepüket szoktam verni... Megvertem három férfit és egy nőt, mert a tilalom ellenére Bugyonovkára jöttek. Aztán megvertem még egy fehérszemélyt, ő maga bevallotta, hogy ápolónő volt... Két lánynak a lakásomon korbácsoltam meg a meztelen ülepét... Behivattam sok lányt, akik kedvezőtlenül vélekedtek a tábori titkosrendőrségről és mind megkorbácsoltam..." Azt lehetne gondolni, hogy Friedrich Schmidt kivétel, hogy elmebeteg. De nem, közönséges német. A feleségének csomagot küldött, mint minden Fritz, és a parancsnokság a „kardos kereszttel” tüntette ki.
Gyötrik a sebesült vöröskatonákat, megmérgezik sebeiket, víz helyett vizeletet adnak nekik inni. Kínozzák a foglyokat. Egy német gazdasági intéző írja barátainak: „Tegnap könnyű testi fenyítésben részesítettem két orosz bestiát, akik titokban megzabálták a disznók moslékjának szánt lefölözött tejet.” Egy másik német ujjongva jelenti: „Orosz foglyok vannak itt nálunk. Ezek az alakok megzabálják a földi kukacokat a repülőtéren. Rávetik magukat a mosogatóvízzel telt vödörre. Láttam, hogy kigyomlált gazt ettek.”
Szemjonovsina faluban a németek kútba dobálták a csecsemőket. Az anyák sikoltoztak, de a németek nevetve csillapították őket: „Nekünk nem kell a kút, van elég vizünk.”
Lengyelországban a németek naponként ezerszámra gyilkolják le a zsidókat és holttesteiket a szappanfőző üzemekbe szállítják. A németek felgyújtották a csehországi Lidice falucskát, a férfiakat és serdülő fiúkat legyilkolták, az asszonyokat kényszermunkára vitték, a kisgyerekeket pedig névtelen és jogtalan „senki gyerekeinek” nyilvánították. Szerbiában a németek tizenkét éves lányokon követnek el erőszakot. Kegyetlen, undorító férgek ezek. Vámpírok, akik az emberiség vérét szívják.
Mikor hagyja abba a német az emberek kínzását? Amikor megölik és eltemetik.
Egy német fogolytól kérdezték: „Hogy volt képes tizenhárom éves kislányon erőszakot elkövetni?” A német egykedvűen hunyorgatott és így válaszolt: „Az asszony nekem csak árnyékszék.” Szőke göndör haja és kék szeme volt ennek a németnek.
Vannak ilyen szemérmetlen majmok - a páviánok. Nézegeted őket az állatkertben és valahogy kényelmetlenül érzed magad. Goebbels pofonokat kapott „szerelmi csintalanságokért”. Amilyen Goebbels, olyan a Fritz is. A német bejárta Európa összes piszkos lebuját. Zsebében pornográf fényképeket hord. A német hadseregparancsnokság jegyrendszert vezetett be a bordélyházakban. Íme, egy ilyen utalvány: „Ellenőrző szám 23268”.
Hát emberek ezek?
Páviánok.
Fritz nemi beteg és megfertőzi az egész világot. Gretchen Drezdából levélben értesíti férjét: „Tíz-tizenkét éves orosz kislányok érkeztek ide. Pajkos öregek vették őket magukhoz.” Ez az aljas német nő „pajkosoknak” nevezi ezeket az undorító liliomtipró páviánokat.
A német nő nem marad el a német férfi mögött. Most mindenkivel lefekszik: némettel, magyarral, olasszal. Ezek a fajtiszta nőstények kézről-kézre járnak. Mi tarthatná vissza őket? A Fritz Párizsban vagy Afrikában züllik, Gretchen otthon, a német barlangban züllik.
A német nő mindennél jobban fél attól, hogy férje nem őt, hanem önmagát sajnálja. Gretchen ezt írja: „Tudom, hogy ott nálatok rossz, de itt nálunk még rosszabb. Tizenhat kilót fogytam és szívesen cserélnék veled helyet.” A nőstények méltók a hímekhez.
A német gonosz lény.
Mindenkit gyűlöl. Szidja a szövetségeseit. Még honfitársait is szidja. A porosz nem állja a bajort, a bajor szerint a porosz "rosszabb a disznónál".
A német külsőleg civilizált emberhez hasonlít. Zsebében töltőtoll és notesz, amelybe beírja benyomásait. A noteszt valamilyen kereskedő cég adta reklámul, a töltőtollat pedig lopta. A Fritz ezzel a tollal feljegyzi, hogy hány tyúkot organizált és hogy hány lányt akasztott fel.
Egy német tizedes feljegyezte: „Oroszországban nincs művészet és színház sincs. Nem emlékszem egyetlen oroszból fordított könyvre sem. Csak éppen a moziban, három évvel a háború előtt játszották „Karenin Annát”. De azt hiszem a szcenárium német volt, németek is rendezték a filmet, csak a témája volt orosz, de ez meg elég ostoba volt.” Ez a vadember - diák. Tolsztoj Leóról nem hallott. Nem csoda tehát, hogy honfitársai megbecstelenítették Jásznája Poljánát.
A tudatlan bölcsnek tartja magát. A német meg van győződve arról, hogy ő mindent tud. Azzal dicsekszik, hogy Németországban jól nyomtatják a könyveket. De csak el kell olvasni ezeket a könyveket és kiderül, hogy mennyire elvadultak a németek. Vérszomjas téboly ez, vagy pedig elmélkedés az árja faj szaporításáról. Tíz évvel ezelőtt a németek kiszedték Németország könyvtáraiból az összes jó könyvet és óriási máglyákon ünnepélyesen elégették.
A Fritzeket az iskolában nem oktatták, hanem verekedésre szoktatták.
A németek egyre csak a háborút készítették elő. Faháncsból szövetet, fűrészporból mézet gyártanak. Ezerféle pótanyagot találtak ki. Németország tudománya csak a nyersanyag és a termékek hamisításával, a gondolatok meghamisításával és az ember meghamisításával foglalkozik.
Hitler uralkodása előtt néhány évvel tüntetés volt Berlinben. A tömeg a Tiergarten parkjában gyűlt össze. Gumibotokkal felfegyverzett rendőrök verték és egymásután tartóztatták le a tüntetőket. A rendőrök az úton álltak és vártak, az emberek maguk szaladtak a gumibot alá. Elmenekülhettek volna, ha a gyepen keresztülfutnak. De a német tudta, hogy ezért rendszerint három márka pénzbüntetés jár. És német lába nem volt hajlandó gyepre lépni, még azért sem, hogy a fejét megmentse. Négy tüntetőnek sikerült meglépni, mert a rendőrök sem mertek a gyepen keresztülszaladni.
A német nem ember. Automata puskával felfegyverzett automata. Az automata puskát fel lehet használni, de a németet el kell temetni.
Amikor a németek automata fegyvereikből lövik a francia menekülőket, hallatlan bátraknak képzelik magukat. Akkoriban minden kényelemmel harcoltak. Csatázni nem kellett, bor sok volt, az ennivaló jó, a Fritzek szállodában aludtak és kiürítették a telt áruházakat. Motoros batyuzók voltak ezek, akik lelőtték a lányokat és megtömték tankjaikat selyemharisnyákkal.
Azóta sok minden megváltozott. Oroszország nem vált ínyükre a Fritzeknek. Vidám mosollyal lépték át a határt. Most nyöszörögnek és káromkodnak.
Hitvány és undorítóan gyáva a német.
A németek félnek a harci repülőgépeinktől. Ha kiabálnak, hogy a 'vas Gusztáv' repül, imádkozni szeretnék, de csak a fogaim vacognak." A németek nem szeretik tüzérségünket. Ez az 'ördögágyú' már a németek százezreit gyilkolta meg. Én idegbajt kaptam tőle." A németeket felháborítják mesterlövészeink: „Lehetetlenné vált az élet. Az orrát se dughatja ki az ember az orosz mesterlövők miatt.” Állandó rémületben tartják a németeket a partizánok: „Ellenséges országban vagyunk, elátkozott zöld pokolban. Néha imádkozom, amikor pedig ezek a kínok kezdődnek, akaratlanul is káromkodik az ember, mint egy kocsis.”
A német fél az éjszakától. Felderítőink tudják, hogyan üvöltöznek a Fritzek, ha váratlanul meglepik őket. A német fél az erdőtől. A német fél a hidegtől, meg a melegtől is. „Megfagyok” - üvölti télen. „Kibírhatatlan a hőség” - ordítja nyáron. Nem bírja ki a sztyeppét. Kifullad a hegyekben. Felháborodik, mert fúj a szél. Méltatlankodik, mert nagy por van. A német gyalogság fél egy lépést is gyalogolni: a Fritzek hozzászoktak, hogy autókon kocsikázzák be egész Európát. Megszokták, hogy járdán járjanak. Szeszélyes hentesek ezek. Most a saját bőrükön tanulták meg, hogy mit jelent - Oroszországba menni. Elfelejtették már a vendéglőket és selyemharisnyákat. Idegrohamokat kapnak és üvöltöznek: „Az oroszok fanatikusak, őrültek, nem akarják megérteni, hogy kapitulálni kell!”
1918 novemberében Németország kapitulált. Néhány hónappal a minden feltétel nélküli kapituláció előtt, a németek sikerrel támadtak. A német katonák tudták, hogy elveszett ügyért harcolnak, de a tiszt kiadta a parancsot: előre! - és a németek mentek. Egy német, aki részt vett az első világháborúban, mesélte nekem: „Mi akkor már semmiben sem hittünk...” Megkérdeztem: „Hogyan történt, hogy mégis olyan sikerrel támadtak?” Csodálkozva nézett rám: „Ülünk a fedezékben és káromkodunk. Azután a hadnagy füttyent, mi felrohanunk és megyünk...” De elérkezett a nap, mikor a hadnagy úr már hiába füttyentett, a Fritz nem mozdult: leállt a gyár.
A német nem fog rosszul harcolni. Jól fog harcolni mindaddig, amíg abba nem hagyja a harcot és - elszalad. A németet el kell idáig vezetni puskagolyóval, gránáttal, bombával, aknával. A német még nem eléggé rendült meg. Még jobban meg kell rendíteni. Akkor egyszerre vége lesz - megáll a gép.
A rémület bátorságot önt a németbe. A német tudja, hogy mit követett el. Fél a leszámolástól. Egyszer egy fogollyal találkoztam, akit hárman kísértek. A német könyörögve szólt hozzám: „Nem lehetne megkettőzni az őrséget?” „Minek?” - csodálkoztam. A német megmagyarázta: "Félek az asszonyoktól." Megijedt kolhoz-parasztasszonyainktól. Köröskörül csak a kémények maradtak meg, a falut felégették a németek. Természetesen Fritz ezt fogja mondani: „Nix! Én nem gyújtottam. Ezt Hitler gyújtotta fel.” De mindenki tudja, hogy a Fritz is igyekezett segíteni.
A német látja, mennyire gyűlölik minden országban. A touloni francia matrózok inkább a tenger fenekét választották, semhogy együtt éljenek a németekkel. Jugoszláviában a parasztok két év óta a hegyekben rejtőzködnek a németek elől. Egész Európa gyűlöli ezt a kígyófajzatot. A német tudja, hogy amikor majd leszámolásra kerül a sor, mindent tőle fognak számon kérni: norvégek is, lengyelek is, hollandok is - borsos lesz a számla. És szörnyű helyzetben van a német. Sokezer kilométerre barlangjától.
Németországban éhínség és barbárság. Hétmillió külföldi rabszolga dolgozik a németekre. A rabszolgák egyre csak arra gondolnak: hogy lehetne elbánni a gaz rabszolgahajcsárokkal. Lengyelek és franciák, ukránok és beloruszok; férfiak és nők - a bosszúvágy élteti őket.
Milyen hát a német, az állítólag mindenható, legyőzhetetlen német, aki bemászott Afrikába, aki eljutott a sarkkörig, aki a kaukázusi fürdőhelyeken pusztít? Jobban nem is lehetne ezt megmondani, mint ahogyan egy német, Gerhard Krein főhadnagy mondta: „Néha úgy tűnik fel nekem, hogy rajtunk kívülről acélból készült páncél van. De mi van belülről? - Trágya.”
Hencegő rablók, orcátlan tudatlanok, kegyetlen vadak, gyávák és könyörtelenek a gyengével szemben, vérrel öntötték el a világot. A városok ezreit semmisítették meg. Bánatot és keserűséget okoztak a családok millióinak. Műemlékeket romboltak le, az emberi lángész és munka gyümölcseit. Ezek a semmirekellő hentesek beleavatkoztak Európa békés életébe és hallatlan szerencsétlenségbe sodorták a népeket. Felsőbbrendű ember? Nem. Orcátlan. Gyáva. Fritz.
Szívünkben szent gyűlölet ég. Ki tud nyugodtan aludni, amikor a német földünket tapossa? Kievben páviánok, Harkovban hóhérok, Rosztovban akasztók. Odesszában tolvajok. Leningrád alatt gazemberek. Forr a vérünk. - Csak egy gondolatunk van: németet ölni. Falánk hasába szuronyt! Lecsukni kapzsi szemét! Szétütni buta, szögletes fejét! Pusztuljon ez a kígyó!
Zúg a vihar a Don-menti sztyeppék fölött. Megindult a feldühödött, felháborodott, kegyelmet nem adó Oroszország. Az ítélő Oroszország. A bosszúálló Oroszország. Megindult és megy, egy gondolattal, egy érzéssel:
HALÁL A NÉMETEKRE! /részletek/
Ilja Ehrenburg - A német:
 |  |  |
 |
- A rovat további cikkei:
- A hosszú lejtő - A harkovi csata előestéje
- A kitörés túra - 2007
- A Margitsziget védelme
- A merville-i üteg
- A Würzburg-radar megszerzése - 1. rész
- A Würzburg-radar megszerzése - 2. rész
- Az alföldi csata - archív fotók
- Billnitzer Ernő altábornagy ügye: új eljárás
- Egy kis falu a frontvonalban
- Eredeti Tigrisek
- Hadijáték Hódmezővásárhelyen - A film
- Második világháborús hadijáték
- Michael Wittman
- Waldemar Lenz őrmester története Billnitzer Ernő tábornokról
