Cikkek, írások - Billnitzer Ernő altábornagy ügye: új eljárás
Magyar Hírlap Online, 2007-05-07: Hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság tegnap azt az 1950-ben Tutsek Gusztáv vérbíró által hozott határozatot, amelyben nyolcéves börtönbüntetésre ítélték Billnitzer Ernő altábornagyot.
A tábornokot háborús bűntett elkövetésének vádjával azért állította népbíróság elé a Rákosi-diktatúra, mert 1945-ben páncélos egységével részt vett a magyar és német csapatok budapesti kitörési kísérletében. Billnitzert tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, valamint vagyonelkobzásra ítélték. A büntetés letöltése után éjjeliőr lett, 1976-ban, 84 éves korában halt meg.
Kónya István, az LB büntetőkollégiumának vezetője azt mondta, hogy az akkor ítélkező tanács elvonta a katonai bíróság hatáskörét, eljárási szabályt sértett, ezért az LB új eljárásra kötelezte a Fővárosi Bíróság katonai tanácsát.
[eredeti cikk]
Belpolitikai Napló, MTV
Hatvan év után megint Billnitzer-per: a bíróság új eljárás lefolytatása mellett döntött
2007. május 7. 13:52
Védőbeszédet Schirilla György mondott, aki ma a legidősebb hivatását aktívan gyakorló jogász, 98 éves
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa hétfőn hatályon kívül helyezte a néhai Billnitzer Ernő altábornagy bűnperében 1950-ben született ítéletet. A tanács emellett új eljárás lefolytatására kötelezte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsát. Billnitzer tábornok páncélosegységével részt vett a magyar és a német csapatok budapesti kitörési kísérletében, 1945-ben. Annak idején háborús bűntettért népbíróság elé állították.
Billnitzer Ernő először három évet kapott, majd ügyének újratárgyalásakor, 1950-ben Tutsek Gusztáv büntetőtanácsa nyolc évet szabott ki rá, ugyanakkor 10 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, valamint vagyonelkobzásra ítélték. A büntetés letöltése után éjjeliőr lett, 1976-ban, 84 éves korában halt meg.
Billnitzer ügyének felülvizsgálatát a néhai tábornok lánya kezdeményezte. A Legfelsőbb Bíróság hétfői tárgyalásán a most 98 éves Schirilla György ügyvéd mondott védőbeszédet. A legidősebb, hivatását aktívan gyakorló magyar jogász azzal érvelt, hogy védencét jogszabálysértő módon ítélték el csaknem hatvan évvel ezelőtt. Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy Billnitzer tábornok megtiltotta katonáinak a nyilas karlendítéssel történő köszöntést és megpróbálta egységeit kivonni az értelmetlen harcból, öldöklésből. A védelem álláspontjával a Legfőbb Ügyészség is egyetértett és szintén a néhai tábornok felmentését indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság Kónya István bíró által vezetett felülvizsgálati tanácsa az l950-ben született ítéletet hatályon kívül helyezte, de mivel eljárásjogi okok, úgynevezett alaki hibák miatt érdemi vizsgálatba nem bocsátkozhat, a Fővárosi Bíróságot kötelezte új eljárás lefolytatására.
[eredeti cikk]
Billnitzer tábornokról cikkünk és küldetésünk is van, itt és itt.
- A rovat további cikkei:
- A hosszú lejtő - A harkovi csata előestéje
- A kitörés túra - 2007
- A Margitsziget védelme
- A merville-i üteg
- A Würzburg-radar megszerzése - 1. rész
- A Würzburg-radar megszerzése - 2. rész
- Az alföldi csata - archív fotók
- Egy kis falu a frontvonalban
- Eredeti Tigrisek
- Háborús propaganda - Ilja Ehrenburg írásai
- Hadijáték Hódmezővásárhelyen - A film
- Második világháborús hadijáték
- Michael Wittman
- Waldemar Lenz őrmester története Billnitzer Ernő tábornokról








