memoir44.hu

Cikkek, írások - A Würzburg-radar megszerzése - 2. rész

Ross kapítány megvárta, amíg Frost csoportjának utolsó katonája is elhagyta a felfejlődési körletet. Ezután szakaszát a makettről ismert térségen át levezette az útra, a tengerparti bejárathoz. Az Angliában kidolgozott terv egy három pont ellen irányuló támadást rendelt el. A már korábban elindult rohamszakasz feladata volt, hogy foglalja el a sarokpontként szolgáló német bunkert.

Ross azt hitte, hogy az erőd már angol kézen van, mert abból az irányból nem hallott tüzelést. Ross és szakasza tartalék volt a centrumban, egészen közel a tengerpartra vezető út bejáratához, amíg Charterisnek és két rohamosztagának délkelet felől kellett volna támadnia. Amikor Ross a fasor fedezetében lefelé lopakodott a dombról, a tengerpart felé, a GUARD ROOMbóI fehér fény lobbant. Szinte ugyanabban a pillanatban a földre vetették magukat. Egy géppuska vette őket tűz alá. Ross a hóban fekve megállapította, hogy a tűz a Villa Stella Maris, a GUARD ROOM belső oldaláról jön, ahol a németek valamivel az út felett lövészárkokkal összekötött harcálláspontot építettek ki. Hat vagy hét puskából lőttek rájuk, és állandóan kelepelt a géppuska. Ross szakasza puskatűzzel és az egyetlen Bren géppuskájuk sorozataival válaszolt. Szakaszában a tisztiszolgáján kívül volt egy tartalékos őrmester, két híradós, egy rádiós a 38-as adó-vevővel, egy másik egy 28-as típusúval. Az ő feladatuk volt, hogy rádiókapcsolatba lépjenek a haditengerészekkel. Volt ezenkívül két utásza, aknakeresőkkel és egy Rebecca típusú rádió-irányjeladóval, két Bren géppuskása és egy hírvivője. A németeknek nagyszerű tűzkörletük volt, a villa pedig elrejtette őket az északi erődben befészkelődött brit szakasz szeme elől. Azzal nem számoltak, hogy a németek állásokat áshattak a szárazföld felőli oldalon, és a szakasz nem is moccanhatott az erős tűz miatt. Az őrmesternek a hóban kúszva sikerült az utat keresztben lezáró, vastag drótakadályhoz jutnia, és megpróbálta átvágni a huzalokat. A Bren géppuskások és a lövészek folyamatosan tüzeltek. Ross sokat adott volna érte, ha szakaszának lett volna akár csak egy kéthüvelykes aknavetője.
Frost is aknavetőkre áhítozott, amikor a tengerpart közelében és a tengerparton összpontosítandó embereire gondolt. A németeknek nem lehettek lövegeik, mert csak puskából és automata fegyverekből lőtték őket.

A szirtfok csúcsán át, a dombon lefelé visszahúzódó alakulat közepén tolták a targoncát. A kétkerekű kis kocsit erősen meg kellett markolni, mert alaposan meg volt rakva. Amikor Naumoff és szakasza a fő csoporton keresztül visszavonult, Frost odaszólt a fiatal tisztnek, hogy próbálja felvenni a kapcsolatot Ross-szal, és ha sikerül, harcolva törjön ki a tengerpartra. Naumoff észrevétlenül lejutott a dombról, de amikor a targoncás részleg a vízmosás északi oldalán a föld alatti bunkerhez ért, odalentről meglátta őket a német géppuskás - jó célpontot nyújtottak a havon -, és hosszú sorozatot adott le rájuk. Strachan, a század főtörzsőrmestere három golyót kapott a gyomrába és összeesett. Ebben a pillanatban tisztán hallották meg John Ross hangját.
- Ne gyertek le! - kiáltotta. - Még nem foglaltuk el a partot!
Frost a kiserőd betonmellvédje mögé vonszolta Strachant, csúnyán vérző sebeire ideiglenes kötést tekert, és adott neki egy morfiuminjekciót. Ekkor hírnök érkezett John Timothy egységétől, és jelentette, hogy a németek előnyomultak a RECTANGLE-ből, és már el is foglalták a LONE HOUSE-t. Frost tehát úgy rendelkezett, hogy a targoncás részleg maradjon mindaddig a kiserőd mellett, amíg el nem hallgattatták odalent a géppuskát. Ezután összeszedte embereit, beleértve az utászokat is, és visszakapaszkodott velük a szirtfok tetejére, hogy Timothy csoportjával együtt ellentámadást indítson. Bármi történik is odalent a parton, élet-halál kérdése volt, hogy a németeket minél távolabb tartsák. "Szerencsére - emlékezik Frost - a harcnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Az ellenség megzavarodott, mert fogalma sem volt róla, milyen erőkkel áll szemben. Megtorpantak és visszahúzódtak." Frost otthagyta Timothyt a dombhát védelmére, ő maga pedig visszasietett a kiserődhöz, hogy irányítsa a partszegélyért vívott csatát.

Mire odaérkezett, Vernon, Cox, és két utász már úton volt lefelé. Nagyon csúsztak a fagyott ösvényen. A delíriumában érthetetlen parancsokat ordítozó Strachant félig vitték, félig vonszolták a targonca után. Egészen eddig élénk tüzelés hallatszott odalentről, de most mintha csökkent volna a lövések száma. Frost előresietett, fent hagyva a targoncát.

Amikor Ross látta, hogy felbukkan a targoncás részleg a Stella Marisban befészkelt németek tűzvonalában, odakiáltott nekik, hogy figyelmeztesse őket a veszélyre. De az a felismerés is átfutott az agyán, hogy a targoncások elterelhetik a németek figyelmét. Emberei a drótakadályban végre találtak egy mozgatható bakot, és félretolták, hogy átjárót nyissanak. Ebben a pillanatban Naumoff elérte szakaszával a lejtő alját, és amikor Rossék kezdtek átmászni a drótakadályon, hogy megrohamozzák a német harcálláspontot, kiáltozást és heves tüzelést hallottak délkelet felől. Ez csak Charteris, az elveszett bárány lehetett ! A fagyos levegőben tisztán hallották a "hazatalált" skótok haragos és diadalittas ordítását. A délkelet felől érkező skótok támadása még jobban megzavarta a németeket. A géppuskát sorsára hagyták, a védők pedig kiosontak árkaikból, és elfutottak dél felé, a sötét, kavicsos tengerparton.

Pickard és a mögötte haladó repülőgép csúnya légelhárítótűzbe került. Nem csoda, hogy egy pillanatra szem elől tévesztették a tájékozódási pontokat, ezért a két ejtőernyős osztagot jóval Brunevaltól délre dobták le, csaknem félúton Bruneval és Saint Jouin között. Húsz ember, a konténerrel együtt a Val aux Chats-ban, a Macskák-Völgyében ért földet, Enfer falucska határában. Charteris kiváló fiatal tiszt volt, rendkívül értelmes, és egyike a legnagyobb ígéreteknek (1943-ban hősi halált halt Tunéziában). "Bevallom, ronda érzés volt" - mondta a rajtaütés után. Amikor ugyanis feltápászkodott a hóból, rögtön látta, hogy a pilóták jókorát tévedtek. De hát akkor hol vannak? Szerencsére hallották az utánuk következő Whitley-ket, amint a tenger felől közelednek, jóval északabbra. Gyorsan szétosztották konténereik tartalmát, és Charteris két felderítője jelentette, hogy innen, a semmiből egy keskeny út vezet Brunevalba. Charteris látta, hogy Enfer falu most közöttük és célpontjuk között fekszik. Emberei élére állt, és futólépésben felvezette őket az út mellé. Ahogy az utat követve közeledtek Brunevalhoz, németeket pillantottak meg, de a félhomályban őket egy ideig nem fedezték fel; és amikor végül egy német katona, aki azt hitte, hogy saját bajtársai lapulnak ott, hozzájuk lépett, csöndben megölték. Ekkor azonban felfedezték őket, és harcolva kellett megkerülniük a falut. Ezt a tüzelést hallotta Frost, miközben a HENRYt szerelték le. De ha Frostot megzavarta ez a tüzelés, még nagyobb kavarodást okozott a német helyőrség soraiban. Fogalmuk sem volt, hol lehetnek a kommandók, és mi ez a nagy lövöldözés. Charteris két szakasza, a holdfényben menet közben is tüzelve, továbbsietett a községet övező meredek völgyben, hol szétváltak, hol meg ismét összeverődtek. Néhány emberük eltévedt a sötétben. A fő csapat tüzelését most elölről hallották, kissé jobbról, a domb felől. A Kálváriánál, ahol az út elágazott, Charteris átvezette embereit a tengerpartról Brunevalba kanyargó úton, majd jobbra fordult, a német betonbunkerek és a tengerpart felé. Megpihentek kissé, hogy lélegzethez jussanak, a megkönnyebbüléstől részegen, hogy végre ott vannak, ahol a parancs szerint lenniük kell. Aztán vad ordítással támadásba lendültek. A szerencsés véletlen úgy hozta, hogy éppen akkor indultak rohamra, amikor a völgy másik oldala felöl bajtársaik is támadásba lendültek. A három csoport, Charterisé, Rossé meg Naumoffé áttört - és kifutott a tengerpartra. A Stella Maris kapujában Jimmy Sharp őrmester elfogott egy német telefonost, és tört németséggel megmagyarázta neki, hogy velük kell jönnie egy kis kirándulásra, "nach England".
De vajon lesz-e angliai kirándulás? Ross két híradósa egyszerűen képtelen volt a 28-as révén kapcsolatot teremteni a haditengerészettel, noha állandóan csavargatták a beállító gombokat. A Charteris csapatához tartozó mindkét híradós, akiknek ugyancsak volt 28-asuk, eltévedt és lemaradt valahol. Minthogy a i 8-asok semmiképp sem szuperáltak, Ross szólt a másik híradósának, hogy próbálkozzék a 38-assal. Közben az utászok felállították a kis hordozható rádiójeladót, a Rebeccát, és jelentették is, hogy jól működik. A Rebecca vadonatúj és annyira titkos készülék volt, hogy beleépítettek egy önmegsemmisítő robbanótöltetet. Társkészüléke - fedőnevén az Eureka - az egyik partraszállító bárkán volt. Az ejtőernyősök el sem akarták hinni, hogy a Rebecca működik. Közben Ross két utásza aknakeresővel ellenőrizte a tengerpartot, de nem találtak semmi gyanúsat. Ross az új parti harcállásponton számba vette a veszteségeket. Két társukról biztosan tudták, hogy elesett: McIntyre és Scott közlegények. Hat katona eltűnt, hat megsebesült, őket lefektették a parti kavicsokra. Közöttük volt a kártyázásban szerencsés kezű Stewart
tizedes, aki a tengerparti rohamban fejlövést kapott. Azt mondta legjobb barátjának:
- Eltaláltak, Jock. Nesze, itt a pénztárcám.
Freeman őrvezető gyorsan elvette a tárcát, és csak azután vizsgálta meg Stewart fejét.
- Ó, hiszen ez csak egy karcolás - örvendezett.
- Akkor add vissza a pénztárcámat. - Azzal Stewart szépen talpra állt.
Miután megbeszélte a dolgot Frosttal, Ross fellőtt egy zöld rakétát a lapos tengerparti szakasz északi végéről, aztán még egyet a déli végéről. Frost "reménytelen szívvel" összehívta szakaszparancsnokait, és megkezdte a körkörös védelem megszervezését. Jelentés érkezett Timothytól, hogy kelet és délkelet felől gépkocsik fényszóróit észlelték. Várható, hogy rövidesen megérkezik a német erősítés.
A haditengerészet naszádjai számára Bruneval könnyebb célpont volt, mint Loch Fyne sötét, sziklás partja, vagy a Lulworth körülí szírtek. A tengerészek azonban tudták, hogy miután a rajtaütés időpontját kissé későbbre tették, a partraszállító bárkáknak apálykor kell megközelíteniük a veszélyes brunevali partszakaszt. Az időjárás is közbeszólt; éjféltájban erősen süllyedni kezdett a barométer, és délnyugat felől élénk szél támadt, sőt a szél ereje egyre nőtt. Amíg a kis flottilla tisztjei egyre feszültebb hangulatban várakoztak, mögöttük vagy egy mérföldnyíre, tehát köztük és az angol partok között, német hajókat észleltek, két rombolót és két torpedónaszádot vagy aknaszedő hajót. Nem sokkal azután, hogy a németek eltűntek a láthatáron, felvillantak a Stella Maris védői által kilőtt rakéták. Hajnali két óra harmincöt perckor a partraszállító bárkák háromszáz yardnyira megközelítették a partot, s ekkor „kék színű fényjelzést észleltek, amelyet két zöld világítórakéta követett". Két partraszállító bárka parancsot kapott, hogy közelítse meg a partot, és amikor ezek megindultak, Ross híradósa 38-asával végre rádiókapcsolatot teremtett velük, és Ross parancsára sem várva kérte, hogy valamennyi bárka kössön ki a parton.
Frost, leverten és reménytelen hangulatban, háttal állt a tengernek, amikor kiáltás harsant mögötte.
- Uram, jönnek a hajók! Az Isten áldja ezeket a szaros tengerészeket!
Ebben a pillanatban, amint emberei már rajvonalba fejlődtek, hogy fölvegyék a harcot a közeledő nácikkal, géppuskatűz csapott le rájuk. A partraszállító bárkák Brenjei lőtték saját bajtársaikat.

Miután Frostnak sikerült megakadályoznia, hogy embereit tévedésből a saját bajtársaik mészárolják le, figyelmét a behajózásra fordította. Az, hogy a hat bárka egyszerre érkezett, csak fokozta a nehézségeket, ám az ejtőernyősök a kiképzés során átélt kudarcokból többet tanultak, semmint gondolták volna. A hullámok és az apály ellenére sikerült úgy rögzíteni a bárkákat, hogy tattal a part felé imbolyogjanak a vízen, és mindenki biztonságosan be tudott szállni. Összesen nyolc embert hagytak hátra. A két halottat és a hat eltűntet. Az első partraszállító bárka a sebesülteket vette fedélzetére Cox törzsőrmesterrel együtt, meg a műszakiakat a zsákmányolt berendezéssel. A 312-es gyorsnaszádra vitték őket, amely több mint húsz csomós sebességgel, nyomban elindult Portsmouth felé.
Három óra 20-kor a többi naszád is úton volt már, maguk után vontatva a partraszállító bárkákat. Az ejtőernyősök a naszádok belsejében heveredtek le. A háborgó tengeren, az utánuk kötött bárkák miatt a naszádok csak hét csomóval haladhattak, és pirkadatig a kis flottilla mindössze csak tizenöt mérfölddel hagyta maga mögött a francia partokat. A szél a Beaufort-skála szerint ötös erősségű volt. Hajnali fél ötkor Spitfire vadászok húztak el fölöttük, hogy fedezzék őket, de már korábban a szabad franciák négy naszádja - a Bayonne, a Calais, a Larmor, és a Levandou -, továbbá két angol romboló, a Blencathra és a Fernie szegődött melléjük. Frost elkeseredett, amikor megtudta, hogy két eltűnt híradósának éppen most sikerült a 38-assal rádiókapcsolatot teremtenie a hajókkal. A híradósok lejutottak ugyan a tengerpartra, de már csak azt tehették, hogy megpróbálnak Spanyolországba vagy Svájcba szökni. (A két híradóst egy francia házaspár 1942. március 9-ig rejtegette. Akkor fogságba estek, de a C-század többi eltűntjével együtt túlélték a háborút.)

Frost jó tengerész lett volna. Még egy gyors motoros hajón is remek étvággyal evett, amikor üzenet érkezett NOAHtól, akí messze elöl száguldott a 312-es naszádon "A zsákmány teljes és remek."

Előző rész

Játszd le a küldetést is :)

A rovat további cikkei:

Vissza a cikkek listájához

Memoir '44

Cikkek, írások - A Würzburg-radar megszerzése - 2. rész