Cikkek, írások - A hosszú lejtő - A harkovi csata előestéje
"A hó csillogott a januári napban, semmi nem mozdult a lövészek frontja előtt, akik a búvóhelyeiken várakoztak. A hófútta orosz sztyeppe üresnek látszott kelet felé, a háború úgy tűnt, mintha lefeküdt és elaludt volna." - kezdi Kessler a "Vasököl" című könyvében a harmadik harkovi csata előestéjén történt csatának a leírását.
Ezt csataleírást, melyet itt olvashattok, Földi Pál idézi "Elveszett győzelem" című könyvében, Leo Kessler: Vasököl -Magyarországon nem megjelent- könyvéből. Nekem jó kis szemléletes leírásnak tűnt, bár tisztában vagyok vele, hogy Földi Pál könyveit nagyon erős kritikával kell olvasni, mert hemzsegnek a hibáktól, valótlan állításoktól. Leo Kesslerről nem tudok sokat, egy regényét olvastam, az nagyon nem tetszett (Halálos menet). Erősen elfogultnak tűnt a szövetségesek irányában (pedofil SS tábornok, meg ilyesmik). De lássuk a leírást, amelyhez egy küldetést is készítettem: [link].
SS-Obersturmbannführer Kurt Meyer, a "Leibstandarte Adolf Hitler" SS-páncélgránátos hadosztály felderítő-zászlóaljának parancsnoka, a befagyott Donyec folyó keleti partján nem hitt a gyanús csend békéjének. Panzermeyer, ahogy a 32 éves SS tisztet beosztottjai elnevezték, már megkapta az értesítést a várható szovjet támadásról. És valóban. A láthatáron messze a Vörös Hadsereg egységei megrészegedve a sztálingrádi győzelem nehéz borától, ezrével özönlöttek vonalai felé. Meyer óvatosan nézte végig a maga állásait, emberei be voltak ásva az út mindkét oldalán, mely kb. 500 méter hosszan lejtett a folyó felé. Balra és jobbra a lejtő teljesen kopasz volt, az emberei pedig fenyőfák között rejtőztek el, az ellenség csak akkor látja majd meg őket, amikor már késő. A frontjának mindkét oldalán elhelyezte a rohamlövegeket és páncélvadászokat. Ha egyszer a páncélgránátosai tüzet nyitnak az orosz gyalogságra, azok majd előretörnek két oldalról és leszámolnak az ellenséges harckocsikkal. Az oroszokat egy csapda várja itt. A hosszú lejtő - mint Panzermeyer évekkel később visszaemlékezett - számtalan orosz katonának volt az utolsó nyugvóhelye.
Amikor Paul Hausser SS-Obergruppenführer új páncéloshadteste Franciaországból Oroszországba került, Panzermeyer és a hadtest más tisztjei arra gondoltak, hogy támadó hadműveletbe lesznek bevetve. Ehelyett arra kényszeríttették őket, hogy nyomban védőállást foglaljanak el. Sztálingrád már körül volt véve és küszöbön állt az eleste, az oroszok a sztyeppén keresztül támadtak, megrendítve az olasz és a magyar hadseregeket, és ezek maradványai nyugat felé vonultak vissza, és így egy rés támadt a frontvonalban, amelybe három szovjet hadsereg nyomult előre, maga előtt sodorva a megvert szövetséges és német erőket, a Dnyeperen átkelésre készülődve, amelyet a Leibstandarte Adolf Hitler SS volt hivatva megakadályozni.
Panzermeyer, aki rövidesen az egész német haderő legfiatalabb tábornoka lesz, most ezen a januári reggelen a bekövetkező nagy drámának a nyitányára várakozott. Délben jelentek meg az első fekete alakok a láthatáron, hosszú ideig várakoztak, szemlélődtek a Donyec erdős partja felé, gondosan pásztázták látcsöveikkel a tájat, míg Panzermeyer emberei fehér hóköpenyekbe burkolózva mozdulatlanná dermedve feszülten várakoztak. Egyetlen pisszenés sem hangzott el német oldalról. Az oroszok azt kellett higgyék, a németek itt is visszavonultak, és ezt a Donyec átkelőt nem védelmezi senki. Egy óra tájt az orosz erők támadásra csoportosultak, a gyalogságot vadonatúj SZJ-2-es harckocsik kísérték. Mind több orosz tűnt elő - emlékezik vissza Panzermeyer -, az egész dombot fekete pontok borították. Újra és újra megállt a gyalogság és fülelt, de mivel nem hallott semmit, folytatta az óvatos előnyomulását. Panzermeyer szorosan a füléhez szorítva a távbeszélőkészülék kagylóját hallgatta Bohr SS Hauptsturmführer izgatott suttogását. Bohr a baloldalon rejtőzködő német erők parancsnoka volt. "500 méterre vannak, már csak 200 méterre, Obersturmbannführer!" Panzermeyer érezte a félelmet a fiatal tiszt hangjában.
"Kapok már tűzparancsot?"
"Nem!"
A német katonák merev és természetellenes testtartásban lapultak, és aggódó szemeik nem az oroszokat, hanem Panzermeyert lesték. Mi az ördögre vár, miért nem ad már tűzparancsot? Az Obersturmbannführer mozdulatlanul feküdt és távcsövezett, közben pedig tudta, hogy minden ember szeme rajta csüng, a várakozás kínját feloldó jelre várva, s tudta, hogy gyűlölik, hogy rettegnek tőle, s hogy nem értik meg. Az SS-katonák most elfordították a vakító hótól káprázó szemüket parancsnokuk sovány és gúnyos ábrázatáról, és káprázó szemmel ismét az oroszokat nézték. A fehérre mázolt szovjet harckocsik csikorogva közeledtek, a tornyuk keresőleg forgott jobbra és balra, megmutatva félelmetes tűzerejű lövegüket. Már csak 150 méterre voltak Panzermeyertől - "Száz méter" suttogott Bohr, magában pedig azt mondta:
"Gyerünk már azzal a jellel..." Mások azt gondolták, most már késő, az oroszok lerohanják őket. A katonák szeme előtt a közeledő orosz páncélosszörnyek és a mögöttük lopakodó katonák imbolygó tömeggé mosódtak össze.
Bohr behunyta a szemét, már minden mindegy gondolta. Ekkor fémes zajt hallott a háta mögül, amit hatalmas robbanás követett. Tudta már, hogy Panzermeyer megadta a jelet. A páncéltörő lövedék telibe kapta a "Sztálin harckocsit", amely valósággal felrobbant. Egy teljes percig acélszilánkok süvítettek el a fejük fölött. Egyik löveg a másik után nyitott tüzet a megtorpanó harckocsikra. Megszólaltak a villámgéppuskák is, és végigpásztázták az orosz gyalogságot. Az orosz gyalogság pufajkás apró figurái vakrémületben tántorogva szaladgáltak összevissza. A hóban nehézkesen botladozva, el-elvágódva futásnak eredtek, egyesek a vad pánikban a német állások felé rohantak, mintha nem tudták volna, honnan jön a tűz. Újabb szovjet harckocsik kaptak telitalálatot, amelyek hatalmas füstgomolyagban robbantak fel. Egy orosz őrmesternek sikerült összeszednie vagy száz embert, akik csípőhöz szorított géppisztollyal vadul tüzelve megindultak a hóban a német állások felé. Valaki aztán eltalálta az őrmestert, aki elvágódott, erre emberei eldobták fegyvereiket és felemelték a kezüket. Az égő harckocsik füstjét a dombról messzire vitte az erős szél. Itt-ott a hóban még kínlódva megmozdult egy-egy ember, aztán csend ült a tájra. Panzermeyer felállt, és magasba emelte a kezét. A tüzelés megszűnt. A harmadik harkovi csata megkezdődött.
Ha tetszett a sztori, játszd le a küldetést: [link]
- A rovat további cikkei:
- A kitörés túra - 2007
- A Margitsziget védelme
- A merville-i üteg
- A Würzburg-radar megszerzése - 1. rész
- A Würzburg-radar megszerzése - 2. rész
- Az alföldi csata - archív fotók
- Billnitzer Ernő altábornagy ügye: új eljárás
- Egy kis falu a frontvonalban
- Eredeti Tigrisek
- Háborús propaganda - Ilja Ehrenburg írásai
- Hadijáték Hódmezővásárhelyen - A film
- Második világháborús hadijáték
- Michael Wittman
- Waldemar Lenz őrmester története Billnitzer Ernő tábornokról
